Vaku

Vaku, katt. Vaku, katt. Vaku, katt.

A fehér fény minden kattintás után visszatükröződött a menedzser kezében szorongatott vizes pohár falán. Violáról az alapozó réteg alatt folyt a verejték, a ruha címkéje irritálta az egyik anyajegyét, arcizmai pedig görcsben álltak a rengeteg nyelvnyújtogatástól és szemkerekítéstől.

– Nem, egyszerűen nem! Ez nem az, amit én mondtam, semmi kislányos nincs benned. Te komolyan ilyen arccal élsz? Ki talált meg téged? Karola, keresd meg a számát, holnaptól nem vesszük fel neki a telefont.

A menedzser egyenként nyomta meg a szavakat. Viola nem reagált, helyette meredten bámulta a férfi ujjai közt szorongatott poharat, hátha hirtelen egy szökőár epicentrumává válik a benne fodrozódó víz, és magával sodorja a budai stúdiót, az egész kerületet, a lent parkoló autókkal, játszóterekkel, macskákkal együtt.

Persze ő túlélné. A stylisttól kapott Gucci pulcsihoz illő fürdőruhában merülne a víz alá, elúszna a holttestek fölött, úszna, egészen hazáig, a Rózsadombig. A domb tetejét persze megkímélné az árvíz, a villájukkal és a kertkapuban ácsorgó szüleivel együtt.

– Viola drágám, két éve még kamasz fiúk bámulták a melleidet, a tesitanárod pedig a fenekednél fogva segített felugrani a szekrényre. – Szakította meg merengését újra a férfi dühös hangja. – Ezt érezd! Az ártatlanságot, a szégyent, amiért lány vagy! Miklós, fotót!

Vaku. Katt. Vaku. Katt.

Még egy villanás, és a pohárban fodrozódó víz végre kiöntött.

Viola úszott, sokáig, nem fáradt el, s már látta a hatalmas víztömegből kiemelkedő családi házat. Lassan szárazföldet ért talpa, s a kertkapuban dideregve mászott ki a vízből. Szülei egy pokróccal várták, némán mosolyogtak rá, szemükkel követték végig minden mozdulatát. Miután alaposan megtörölközött, együtt indultak el befelé, a kertben kacskaringózó bazaltlapokon lépkedve.

Vaku, katt, vaku, katt, vaku, vaku, katt.

Viola a szemét meresztette, nyelvével pedig óvatosan tapogatta alsó ajkát, hogy az apró mosolyráncok az orra körül jelenjenek meg, szempillái pedig a már a szemöldöke tövét simogatták. Úgy érezte, percek kérdése és kettészakad arca.

– Ezt én nem hiszem el. Miklós, hogy tudod te ezt fotózni? – A fotós álmatagon megvonta a vállát, úgyhogy a menedzser ismét a lányra nézett. – Nem egy harminc éves anyuka vagy, akit a farok vakarászó munkások sem kívánnának már meg. Könyörgöm, nézz ki gyereknek egy pillanatra!

Szép lassan egész Buda, a menedzser, Miklós, az asszisztens, a fényképezőgépek, a ruhák, mind-mind a víz alá kerültek.

A család már letelepedett a medence melletti kerti asztalka köré. Anya és apa, arcukon változatlan mosollyal figyelték lányukat. Viola a kertet nézte, a fákat, a virágokat, a medence mozdulatlan víztükrét.

Vaku, katt, vaku katt, vaku, katt, vaku, katt… Loccs.

– Így kell megszeppenni, baszd meg! – ordított fel büszkén a menedzser, miután Viola arcába öntötte poharának egész tartalmát.

A lány csöndesen törölgette a vizet arcáról a Gucci idei kollekciójának rajta feszülő darabjával.

Buda víz alatt állt. Viola békésen nézte, ahogy az ár, elérve a kertkapu alsó léceit, szép lassan hömpölyög felé a buxusok közt.